2014. máj. 19., hétfő 14:28

Az ország első dinoszauruszparkja Reziben

Értékelés:
(0 szavazat)

2014. május elejétől fogad látogatókat Magyarország első, élethű dinoszauruszokat bemutató parkja a Zala megyei Reziben.
A 2,3 hektáros területen kialakított Dino- és Kalandparkban tucatnyi, az eredetivel azonos nagyságú dinoszauruszt láthatnak a látogatók. Az őshüllők mozgatják a végtagjaikat, a fejüket, pislognak és hangot is adnak. A látványosságot mintegy 200 millió forintos beruházással hozta létre a magyar tulajdonosok kezében lévő Rezi Park Kft. - mondta el az MTI-nek a helyszínen a társaság ügyvezetője.
Báró Ferenc hozzátette: a dinoszauruszokat Kínában gyártották, ugyanaz a cég készítette a mozgó őshüllőket, amelyik a Jurassic Park-filmek számára gyártotta az abban látott állatokat. Magyarországon ez az első ilyen park, de a környező országokban is csak néhány helyen található hasonló létesítmény, amelynek elemeit hajóval, konténerekben szállították Európába és a gyár két szakembere szerelte őket össze a helyszínen.

A rezi dinoszaurusz- és kalandpark


A település határában található parkban a dinoszauruszok mellett felnőtteknek is szánt kötélpálya, vizes szörfszimulátor, csónakázó medencék és mászóknak felállított sziklatorony is áll. A parkot azonban szeretnék továbbfejleszteni, a most legnagyobb, hét méter magas Brachioszaurusz mellett jövőre egy 16 méter magas és 40 méter hosszú őshüllővel is gyarapodik a látnivalók sora.

Az ügyvezető elárulta: a térségben élő magyar vendégekre, a környékre látogató hazai turistákra és a külföldi vendégekre egyaránt számítanak látogatóként. Reményeik szerint évente legalább 20 ezer vendég keresi fel az egész évben üzemelő Balaton-felvidéki látványosságot, ahol jelenleg 25 embert foglalkoztatnak.

A rezi dinoszaurusz- és kalandpark

MTI 2014. május 1.
dinoparkrezi.com

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.